Hírek
2017. November 18. 16:25, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség kincse
A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé tartoznak.
Termelésük és értékesítésük növelésében a minőség további javítását és fogyasztásuk népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Az agrártárca vezetője azt követően beszélt erről az MTI-nek, hogy szombaton részt vett a szatymazi gazdakör és a helyi önkormányzat által szervezett, "A gazdák szolgálatában" című konferencián, illetve az ahhoz kapcsolódó paprika és bormustrán.
A miniszter elmondta a fűszerpaprika hungarikum, és kiemelten védett magyar érték, termelésének fejlesztését segítheti, hogy a zöldségnövények támogatása a 2016-os 48 900 forintról mintegy 86 ezer forintra emelkedett az idén hektáronként. A fűszerpaprika termelők igénybe vehetnek még fémzárolt vetőmag termelésre is kompenzációt, ami 75 százaléka a vetőmag árának, kilogrammonként legfeljebb 30 ezer forint, és segítheti a minőség javítását az is, hogy számos újfajta kísérlet van folyamatban.
Szólt arról is, hogy a paprika hozamát 20-25 százalékkal növelhetik a termelők öntözéssel, ami kihasználatlan lehetőség.
Utalt arra is, hogy a minőség szerepe alapvető a piacok megtartásában és visszaszerzésben, a Magyarországra beáramló importpaprika olcsóbb, de gyengébb minőségű, ám dömpingáron érkezik az országba.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a térségben van Magyarország legnagyobb őszibarack termőterülete. Az itteni termelőknek is fontos, hogy folyamatban van az őszibarack-pálinka eredetvédelme, az ehhez szükséges eljárás megkezdődött.
A magyar borok minősége sokat javult köszönhetően többek között a borkiválósági programnak, a fajtaváltásnak, egyre népszerűbbek a fűszeres, gyümölcsös, könnyű borok - mondta. Ez az alföldi borvidékek számára is nagy lehetőség - tette hozzá.
Az új szőlőfajtákkal sikerült a piacból egy jelentős részt visszahódítani belföldön - mondta, megjegyezve, hogy a harmadára esett vissza az olasz borimport.
A továbblépéshez e területen szerinte alapvető, hogy a magyar emberek a magyar borokat vásárolják, amit olyan népszerűsítő rendezvényekkel is ösztönözni lehet, mint a szatymazi bormustra, amelyre idén mintegy 90 tételt neveztek - mondta a miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 14:00, vasárnap | Belföld
Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
