Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2016. Október 10. 11:34, hétfő | Külföld
Forrás: Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:

A Szerbiában élők több mint fele támogatja a halálbüntetést

A Szerbiában élők több mint fele támogatja a halálbüntetést

A Szerbiában élők 58 százaléka támogatja, míg 24 százaléka ellenzi a halálbüntetést - derült ki a szerbiai Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató felméréséből, amelyet a Danas című belgrádi napilap közölt hétfőn.

A felmérésből látható volt az is, hogy az utóbbi kilenc évben jelentősen nőtt a halálbüntetés támogatottsága a nyugat-balkáni országban, 2007-ben csupán a megkérdezettek 33 százaléka állt a halálbüntetés mellett. A válaszadók 18 százalékának nincs kiforrott véleménye.

A közvélemény-kutatást szeptember 22. és 28. között 1051 ember részvételével végezték. Kiderült, hogy az életkor, a nemi hovatartozás vagy a lakóhely nem befolyásolta mérhető módon az eredményeket, az iskolai végzettség azonban igen: a magasabb végzettséggel rendelkezők inkább az ellenzők táborát erősítették.

Jugoszláviában, illetve Szerbiában 1804. és 2002. között létezett halálbüntetés. Az utolsó kivégzést 1992-ben hajtották végre, míg az utolsó ilyen ítéletet 2001-ben mondták ki. Az országban - a rendelkezésre álló adatok szerint - összesen több mint hétezer embert ítéltek halálra.

A világ 104 országában törölték már el a halálbüntetést, 30 országban létezik ugyan ilyen büntetőjogi kategória, de a gyakorlatban nem alkalmazzák, míg 58 országban végre is hajtanak kivégzéseket. Huszonöt olyan ország van, ahol a tavalyi esztendőben legalább egyszer hajtottak végre halálbüntetést. A legtöbb kivégzést Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban és az Egyesült Államokban hajtják végre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld

Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld

Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben

Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez

2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld

Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését

Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.

2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld

Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson

Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.