Hírek
2021. Április 06. 12:54, kedd |
Életmód
Forrás: Beregi Balázs, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
A vírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb
A koronavírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb, mint a korábbiak
- jelentette ki az amerikai NBC televíziónak adott vasárnapi interjújában Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási Központjának igazgatója.
A járványügyi szakember szerint "a B.1.1.7 változat egy vadonatúj játszma". "Valójában itt, Minnesotában látjuk ennek a változatnak egy másik aspektusát, amelyről nem sokat beszéltek, és ez az a tény, hogy nagyon könnyen megfertőzi a gyerekeket". A szakember hozzátette: az észak-amerikai államban csaknem 750 iskola számolt be az utóbbi két hétben olyan esetről, amikor a brit variáns fertőzött meg gyereket.
Osterholm arról is beszélt, hogy a vírus korábbi változatainál nem tapasztalták azt, hogy a legfiatalabbak is megfertőződnének, ahogyan azt sem, hogy súlyosan megbetegítené őket a vírus. Ezen kívül nem fertőzték tovább a társaikat sem. "Ezért egyike voltam azoknak az embereknek, akik nagyon határozottan támogatták az iskolák újranyitását. De a B.1.1.7 változat ezt a véleményemet teljesen megváltoztatta" - fogalmazott a járványügyi szakember.
Osterholm szerint a brit mutáció 50-100 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változatok és az esetek 55 százalékában súlyos megbetegedést okozhat. A szakember üdvözölte a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció erőfeszítéseit az átoltottság növelésére, de véleménye szerint nem kerülhető el a negyedik hullám az Egyesült Államokban.

Ezzel a véleménnyel azonban nem minden szakember ért egyet. Scott Gottlieb, az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) volt vezetője vasárnap a CBS amerikai televíziónak azt mondta, hogy az oltásoknak köszönhetően nem valószínű, hogy egy negyedik hullám elindulna az országban. "Úgy gondolom, hogy a lakosságban elegendő immunitás alakul ki ahhoz, hogy ne kelljen egy igazi negyedik fertőzéshullámot megtapasztalnunk" - fogalmazott Gottlieb.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államok teljes népességének csaknem 19 százaléka megkapta az összes szükséges oltást, 32 százalékának pedig beadtak legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát.
Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19 tanácsadója hétfőn bejelentette, hogy három új tömeges oltóközpontot nyitnak meg az Egyesült Államokban. Az új helyszínek Dél-Karolina, Colorado és Minnesota államokban lesznek. "Országszerte már 25 tömeges oltóközpontot hoztunk létre, ahol naponta összesen körülbelül 95 000 oltást adnak be. Ezt a számot most tovább növeljük az új oltópontok megnyitásával"- mondta Slavitt.
A szakember hozzátette: a három új helyszín mind a CDC által "magas kockázatú közösségként" meghatározott területeken található, azaz továbbra is törekednek arra, hogy minden népcsoport hozzájusson az oltásokhoz. "Az ezeken a helyeken eddig beadott több mint 2,1 millió oltás több mint 60 százalékát faji és etnikai kisebbségek tagjai kapták meg" - hangoztatta a tanácsadó.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
