Hírek
2022. Október 26. 07:29, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Áder János: ami már visszafordíthatatlan, ahhoz alkalmazkodni kell
A megváltozott környezeti körülményekhez való alkalmazkodás ma már legalább ugyanolyan fontos, mint a megelőzés - mondta Áder János volt köztársasági elnök.
A volt államfő a közmédiának adott interjúban hangsúlyozta: a vízválság kezelése azért is különösen fontos, mert a tudományos értékelések szerint a klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érzékeli az emberiség. Fontos a megelőzés, vagyis a szén-dioxid-kibocsátás, illetve a természetes vizek szennyezésének megállítása, de ma már legalább annyira fontossá vált az alkalmazkodás is - mutatott rá. Hangsúlyozta: a már nem visszafordítható, vagyis megváltozott helyzethez alkalmazkodnunk kell.
Az ENSZ vízügyi testülete azt vállalta magára, hogy a megelőzés és alkalmazkodás pontos cselekvési forgatókönyvének elkészítéséhez szükséges adatbázist összeállítja - tájékoztatott a volt államfő, hozzátéve: ahhoz, hogy cselekedni lehessen, tudni kell, hogy hol milyen változások következtek be.
Áder János jelezte, hogy a jövő márciusi újabb találkozón szeretnék véglegesíteni az elvégzett munka eredményét, valamint kiválasztani azokat a legfontosabb pontokat, ahol változtatást szeretnének kezdeményezni, és a remények szerint pedig ezekhez megtalálják a finanszírozókat is.
A volt államfő elmondta: az egyik saját javaslata ebben a munkában az, hogy gyűjtsék össze a jó megoldásokat. Nemcsak technológiai megoldásokról van szó, hanem kisebb, vagy nagyobb közösségek, vállalkozások megoldásairól, amelyeket másutt is alkalmazni lehet. Ezeket mások számára is hozzáférhetővé kellene tenni, hogy tanuljanak belőle, vagy akár saját területükön alkalmazni tudják - tette hozzá. Másik személyes javaslataként említette a vízügyi tanács munkájában, hogy legyenek úgynevezett pilot-projektek, amelyek néhány területet kiválasztva képesek bebizonyítani azt, hogy a befektetett összegek - függetlenül azok nagyságától - későbbi súlyos károktól óvhatnak meg bennünket.
A Meteorológiai Világszervezet vezetője két éve kezdeményezte a vízügyi testület felállítását azzal a céllal, hogy összekapcsolják a klímaváltozás és vízválság kérdését. A testület jövő márciusi nagyszabású tanácskozásának előkészítő ülésén vett részt és szólalt fel a korábbi magyar köztársasági elnök. Az ülést az ENSZ Közgyűlésének elnöke, Kőrösi Csaba vezette, aki Áder János elnöksége idején a köztársasági elnök hivatalában a fenntarthatósági kérdésekért felelős igazgatóságot vezette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
