Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. November 06. 09:22, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Az alaptörvény hetedik módosításáról szavaz a parlament

Az alaptörvény hetedik módosításáról szavaz a parlament

Az őszi ülésszak eddigi leghosszabb ülésével folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőtől hat napon át üléseznek a parlamentben,

kedden az alaptörvény Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt hetedik módosításáról szavaznak, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órán keresztül interpellációk, egy órában pedig azonnali kérdések hangozhatnak el. Az esti órákban kedden elfogadni tervezett javaslatok módosító indítványairól tárgyalnak, a képviselők így ekkor szólhatnak hozzá utoljára például az alaptörvény hetedik módosításához.

Kedden a napirend előtti felszólalások után tizenkét előterjesztésről szavaz a Ház. Ekkor határoznak az alkotmánymódosításról is, a kormányfő szerint ez azt az új egységet fejezi ki, amely a kvótareferendum után jött létre. "Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is" - mondta a miniszterelnök javaslata tárgyalásakor.

Az öt cikkből álló változtatás értelmében bekerülne az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők kivételével - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást, így kérdéses, hogy a kétharmados indítványt el tudják-e fogadni. A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta feltételként, míg az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.

Döntés várható továbbá a tavalyi költségvetési zárszámadásról, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetéséről, valamint a dohánytörvény módosításáról is.

A szavazások után kilenc javaslat általános vitáját tartják meg a második ülésnapon. Ekkor kerülnek terítékre például a közbeszerzési és közlekedési törvények módosításai, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat.

Szerdán szintén kilenc javaslatról tárgyalnak a képviselők, egyebek mellett a honvédelmi sportszövetségről szóló törvényjavaslatról, továbbá a keresztényüldözés, valamint a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről, az üldözöttek támogatásáról szóló kormánypárti határozati javaslatról.

Csütörtökön nyolc előterjesztésről fejthetik ki álláspontjukat a képviselők, így például a táncművészeti életjáradék bevezetéséről, továbbá cégnyilvántartási, oktatási és gyermekvédelmi témájú törvénymódosításokról is.

Az öt napirendi pontból álló pénteki ülésnap az adótörvények módosításának vitájával kezdődik, majd a foglalkoztatási tárgyú törvényváltozások tárgyalásával fejeződik be.

A parlament ülése a következő hét hétfőjén, az ülés második hetében kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.

2024. Május 08. 07:42, szerda | Belföld

Útinform: forgalomkorlátozások lesznek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti