Hírek
2016. Október 28. 07:52, péntek |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Az amerikai elnök megkenyezlmezett 98 köztörvényes bűnözőnek
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön kegyelemben részesített 98 elítéltet, akire köztörvényes bűncselekményekért szabtak ki börtönbüntetést.
Az idén ez volt a nyolcadik alkalom, hogy az elnök kegyelmet gyakorolt, s ezzel egyedül ebben az esztendőben 688 elítélt kapott kegyelmet, Obama hivatalba lépése óta pedig összesen 872 köztörvényes bűnöző került így szabadlábra, többen, mint az utolsó tizenegy amerikai elnök idején összesen.
A Fehér Ház tanácsadója, Neil Egglestone szerint a közfigyelem ugyan a kegyelemben részesültek nagy számára irányul, de - mint fogalmazott: - "minden egyes kegyelemi kérvény mögött emberi sorsok vannak". A tanácsadó hangsúlyozta azt is, hogy a most kegyelemben részesültek közül sokan nagyon fiatal korukban követtek el bűncselekményt, s azóta a börtönben mindent megtettek saját rehabilitációjuk érdekében.
A most kegyelmet kapott elítéltek között 42 olyan ember is van, aki életfogytig tartó büntetését töltötte. Ők majd csak 2018-ban kerülnek szabadlábra, s akkortól a lakóhelyükön kötelezően részt kell venniük valamilyen kábítószerellenes, rehabilitációs programon.
A Fehér Ház döntése után megjelent első amerikai kommentárok megjegyzik: Obama elnök felgyorsította az elbírálását a kegyelmi kérvényeknek, amelyekből az igazságügyi minisztérium adatai szerint október elején még 11 253 feküdt az illetékesek íróasztalán. Az elnök egyébként csakis az igazságügyi minisztérium által előterjesztett ajánlások alapján dönthet kegyelmi ügyekben.
Néhány befolyásos republikánus politikus már korábban erőteljesen bírálta Obama kegyelmi politikáját, azzal érvelve, hogy így veszélyes bűnözők is szabadlábra kerülhetnek. Bob Goodlatte, virginiai republikánus képviselő, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke például szeptemberben levélben fordult Obama elnökhöz és sürgette nála kegyelmi politikája leállítását. Ugyanakkor az igazságügyi reformot szorgalmazó civil szervezetek éppen az ellenkezőjét szorgalmazzák, vagyis azt, hogy Obama gyorsítsa fel a kegyelmi kérvények elbírálását, és még hátralévő hivatali idejében a lehető legtöbb, nem erőszakos bűncselekményt elkövető elítéltet bocsátassa szabadon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
