Hírek
2018. Február 27. 05:01, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Az Y generáció válhat a legkövérebb nemzedékké Nagy-Britanniában
Az Y generáció válhat az eddig feljegyzett legtúlsúlyosabb nemzedékké Nagy-Britanniában - figyelmeztetnek a brit egészségügyi szakértők.
A lakosságra vonatkozó adatok szerint az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe közötti időszakban született britek közül minden tízből legalább heten túlsúlyosak lesznek mire elérik a középkort - írta a BBC News.
Összehasonlításképpen a szakemberek rámutattak, hogy a baby boomerek (1946-1964) nagyjából fele volt kövér ennyi idősen.
Az elemzést végző Cancer Research UK brit rákkutató intézet szerint a felnőttkori túlsúly a rák tizenhárom típusával, köztük a mell-, a bél- és a veserákkal van összefüggésben. Ezen összefüggésről azonban a brit lakosság mindössze 15 százaléka tud.
Nagy-Britannia jelenleg Nyugat-Európa legelhízottabb nemzete, és az elhízottak aránya gyorsabban nő a szigetországban, mint bármely másik fejlett államban. Az elhízottsági mutatók 1993-ban még 15, 2015-ben azonban már 27 százalékot mutattak.
Három évvel ezelőtt az 55-64 éves korosztályban volt a legmagasabb az elhízottak aránya, ám a szakértők szerint a fiatalabb nemzedékek jó úton haladnak afelé, hogy új csúcsot állítsanak fel.
A Cancer Research UK célja, hogy növelje a brit lakosság tudatosságát az elhízottsággal együtt járó egészségi kockázatokkal szemben. "A zsírtöbblet nem csak úgy ül ott egy helyben, hanem üzeneteket küldözget az egész testbe, ami árthat a sejteknek" - húzta alá Linda Bauld, a szervezet szóvivője.
"Ez a károsító hatás felhalmozódhat az idő múlásával, úgy növelve a rák kockázatát, mint ahogy a dohányzás okozta ártalmak növelik azt" - tette hozzá a professzor.
"Fennáll a veszélye annak, hogy a túlsúlyosság normává válik, hiszen sok ember egyszerűen magán sem veszi észre, hogy elhízott, és gyakran a saját gyermekein sem észleli a túlsúly jeleit" - mondta Russell Viner, a brit Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Királyi Kollégium tagja.
"A rák és a dohányzás kapcsolatának tudatosítása nyomán drasztikusan csökkent a dohányosok száma a brit fiatalok körében" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy ugyanilyen tudatosságot kell elérni az elhízottság veszélyeivel szemben is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik