Hírek
2018. Április 11. 09:52, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Félmilliárdos kárt okozott a tizenegy fős bűnszervezet

Strómanokkal feltöltött cégekkel tévesztették meg a hatóságot. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait.
Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Haszon Dávid elmondta, hogy közülük kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további hét ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést.
A bűnszervezetet irányító egykori házastársak főként Győr környéki cégekhez biztosítottak munkaerőt úgy, hogy a munkavállalókat színlelt szerződésekkel alvállalkozókhoz jelentették be. Céljuk az volt, hogy az alkalmazottak után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a bevétel általános forgalmi adóját elcsalják.
A megrendelők által megbízott fővállalkozók olyan alvállalkozókat szerveztek maguk alá, amiket évente cseréltek és eltüntettek. A jellemzően szlovák strómanokkal feltöltött cégek dolga a hatóság megtévesztése és az adófizetés elkerülése volt.
A pénzügyi nyomozók Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében mintegy ötven helyszínen vizsgálódtak. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait, amikkel a bűncselekménnyel okozott kár jelentős része megtérült.
Az adóhatóság a tizennégyezer oldalas nyomozati iratot megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld
Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT
A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.
2025. Július 28. 07:53, hétfő | Belföld
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.
2025. Július 28. 07:52, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből
2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld
MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.