Hírek
2019. Július 10. 05:00, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet

Kiürítette és lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt.
"A levél tartalma olyan súlyos fenyegetést tartalmazott, hogy haladéktalanul cselekednünk kellett" - húzta alá a rendőrség szóvivője, aki mindazonáltal a nyomozásra hivatkozva nem árulta el, hogy mi volt a levélben. A Ditib viszont arról számolt be, hogy pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat.
A hatóság tájékoztatása szerint az épületegyüttest rendőrök serege kutatja át, de egyelőre nem találtak semmi veszélyeset. Zekeriya Altug, a Ditib szóvivője tájékoztatása szerint a mecset kiürítése rendben, nyugodtan zajlott, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan voltak a komplexumban, amely a legnagyobb muszlim vallási épületegyüttes Németországban. Reggel két iskolai osztály is felkereste a mecsetet.
"Aggódunk. Félünk. Úgy érezzük, egyre több támadás ér mostanában mecseteket" - hangoztatta a Ditib szóvivője.
A hatóságok közveszéllyel fenyegetés és közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást.
A kölni központi mecsetet tavaly Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta fel. A mecset kupolája több mint tíz emelet magas, minaretjei pedig 55 méter magasan nyúlnak az égbe. A komplexumban működik a Ditib országos központja, emellett pedig könyvtár, több szemináriumterem és üzlet is működik a komplexumban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.