Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2020. Március 25. 15:01, szerda | Külföld
Forrás: mti

Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott

Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a miatyánkot.

A pápa korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet miatt.

Ferenc pápa elmondta, a miatyánk imádsággal irgalmasságért könyörög az emberiség számára, melyet a koronavírus-járvány kemény próbára tesz.

"Együtt imádkozunk, minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül" - jelentette ki a pápa.

Hozzátette, az imádság a betegekért és családjaikért szól, az őket segítő egészségügyi dolgozóknak, a hatóságoknak, a rendfenntartó hatóságoknak és az önkénteseknek, valamint a közösségeket szolgálóknak.

Miután Ferenc pápa elimádkozta a miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a teljesen üres Szent Péter-bazilika főoltáránál mondta el az úrangyala imádságot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Iráni drón- és rakétatámadás - A Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen tárgyal a támadásról

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart az Irán által Izrael ellen indított drón- és rakétatámadások nyomán, miközben a G7-csoport is tanácskozik vasárnap a kialakult helyzetről.

2024. Április 12. 06:00, péntek | Külföld

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson - közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.