Hírek
2019. Március 27. 07:13, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztrációk: pixabay
Folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, amelynek célja, hogy javuljon a lakosság kedvezőtlen egészségi állapota; a program kibővült egy gyermeknek szánt prevencióval is
- tájékoztatta a program kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-t. A tizedik éve működő program 2010 és 2018 között feldolgozott adataiból egyértelműen megállapítható, hogy "van még hová fejlődni" az egészségmegőrzésben. Egyértelműen kijelenthető, hogy a vizsgálatokon résztvevők csaknem fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktus, stroke fenyegetheti őket, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről - írták.
A program 2010 és 2018 között több mint 1600 helyszínen közel hétmillió vizsgálat elvégzésével térképezte fel több mint 500 ezer ember egészségi állapotát.
A feldolgozott adatok szerint a legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak az emberek, de kiderült az is, hogy a megkérdezettek 23-35 százaléka még sosem vett részt sem laboratóriumi, sem szakorvosi vizsgálaton.
Mint írták, a nők 46 százaléka, a férfiak 55 százaléka szakít időt naponta a mozgásra, és a résztvevők 62 százaléka naponta, míg 33 százalékuk hetente fogyaszt zöldség- és gyümölcsféléket, és a válaszadók 84,7 százaléka gondolja úgy, hogy a túlzott sófogyasztás árt az egészségnek.
A vércukorszint vizsgálati adata a nők 6,3, férfiak 6,9 százalékánál mutatott kóros értékeket. A résztvevők átlagos vércukorértéke 5,1 és 5,9 mmol/l között változott. Az emberek többsége tisztában van a magas koleszterin romboló hatásával, tudják, hogy komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében - írták. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mért koleszterinérték nőkben 24,5, férfiakban 28 százalékban tért el a normál értéktől.
A szív- és érrendszeri vizsgálat értékelésekor a nők 9,65 százalékában, férfiaknál 11,5 százalékban tapasztaltak eltérést, ami a nők 7 százalékánál, a férfiak 15 százalékánál pitvarfibrillációt jelentett, ami ötszörösére emeli a stroke kialakulásának veszélyét.
Kiemelték, a 2018/2019-es tanévtől a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja kibővült a gyermekek prevenciójával, Utazás az egészség birodalmába címmel. Célul tűzték ki a gyermekek prevenciós gondolkodásának, a betegségek megelőzésének tudatosítását. A teljes körű intézményi egészségfejlesztés keretén belül az egészséges táplálkozás, a testnevelés, a gyermekek lelki egészségének javítása és az egészségismeretek elősegítése, elsajátítása szerepel a programban.
Mint írták, a résztvevők az általános iskola első osztályától a felsőoktatásig látványos anatómia bemutatókon, háromdimenziós virtuális "látványsátorban" ismerkedhetnek 15 perces filmekben az emberi test működésével. Dietetikai tanácsadás, rendőrségi bemutatók, újraélesztési ismeretek megszerzése mellett elsősegélynyújtásról is interaktívan hallgathatnak szakemberektől hasznos tanácsokat. Évente 75 ezer gyermek ingyenes részvételének lehetőségével járul hozzá a program az egészségismeretek bővítéséhez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait