Hírek
2017. Szeptember 03. 15:57, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Hamilton győzött és átvette a vezetést az összetettben
A Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, így átvette a vezetést az összetettben a most harmadikként célba érő Sebastian Vetteltől.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, pályafutása 59. futamgyőzelme, Monzában pedig már negyedszer diadalmaskodott. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.
A rajtot Hamilton jól kapta el, elsőnek fordult el a célegyenes végén, miközben a harmadik kockából startoló Esteban Ocon (Force India) feljött másodiknak. A Hamilton mellől induló újonc, Lance Stroll (Williams) a harmadik helyre sorolt be, de ezt a pozíciót elvette tőle a második kör végén Bottas. A finn egy körrel később elment Ocon mellett is, ezzel már második volt.
A hatodik helyről startoló Vettel is megkezdte a felzárkózást, az ötödik kör végén már a negyedik helyen száguldott.
A 10. körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyen haladók sorrendje, mögöttük a negyedik pozícióért nagy csata zajlott Ocon és Stroll között.
A kerékcserék után Ocont és Strollt Kimi Räikkönen (Ferrari), valamint Daniel Ricciardo (Red Bull) is megelőzte, így a fiatal pilótáknak a hatodik és a hetedik hely maradt elérhető.
Az élmezőnyből Vettel állt ki elsőként kerékcserére, mégpedig a 32. körben, majd Hamilton kapott friss abroncsokat a 33., Bottas pedig a 34. körben.
A boxlátogatások után nem változott a helyzet az élen, Hamilton előnye 24-25 másodperc volt Vettellel szemben, Bottas pedig 3,5 másodperces lemaradással követte a versenyben vezető csapattársát a második helyen.
A hajrában már nem történt jelentős változás, Hamilton magabiztosan győzött, Bottas értékes pontokat szerzett és vett el Vetteltől, aki pedig a balul sikerült időmérő edzés után mentette a menthetőt.
Hamilton előnye ezzel a győzelemmel három pont Vettel előtt a világbajnoki pontversenyben.
A vb két hét múlva, Szingapúrban folytatódik.
Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 306,72 km, a pontszerzők):
---------------------------------------------------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:15:32.312 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.471 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 36.317 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 40.335 mp h.
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:00.082 perc h.
6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:11.528 p h.
7. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:14.156 p h.
8. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:14.834 p h.
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:15.276 p h.
10. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1 kör h.
pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 7 van hátra):
----------------------------------------------------------
pilóták:
1. Hamilton 238 pont
2. Vettel 235
3. Bottas 197
4. Ricciardo 144
5. Räikkönen 138
6. Verstappen 68
7. Perez 58
8. Ocon 55
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 36
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 34
11. Massa 31
12. Stroll 24
13. Romain Grosjean (francia, Haas) 24
14. Kevin Magnussen (dán, Haas) 11
15. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 10
16. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 5
17. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4
18. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1
csapatok:
1. Mercedes 435 pont
2. Ferrari 373
3. Red Bull 212
4. Force India 113
5. Williams 55
6. Toro Rosso 40
7. Haas 35
8. Renault 34
9. McLaren 11
10. Sauber 5
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vk – Kós Hubert 100 méter háton is világcsúcsot úszott
Kós Hubert 100 méteres hátúszásban világcsúcsot ért el a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának szombati zárónapján.
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
