Hírek
2017. Október 27. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Három gyerekbarát települést díjazott az UNICEF
Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg vehette idén az UNICEF Gyerekbarát Település címét és az ezzel járó kétmillió forintos támogatást csütörtökön Budapesten.
Beneda Attila, a programot támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: azok az önkormányzatok, amelyek a gyermekekért tesznek, a jövőért vállalnak felelősséget, hiszen a gyermekek jelentik az ország jövőjét.
A helyettes államtitkár reményét fejezte ki, hogy a gyermekbarát települések jó példája ragadós lesz, és a jövőben még többen felfigyelnek az UNICEF pályázatára.
Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a 18 beérkezett pályázat elbírálásakor az értékelő bizottság a kreativitást, a meglévő jó gyakorlatokat és gyerekbarát szemlélet melletti elkötelezettséget díjazta.
Ismertette: a nyertes települések vállalják egyebek mellett, hogy gyermekbarát költségvetést és településszintű gyermekjogi stratégiát dolgoznak ki, gyermekjogi képzést indítanak, illetve meghallgatják és figyelembe veszik a gyermekek véleményét a településen. Hozzátette: ezekből több minden már megvalósult a díjazott településeken.
Tausz Katalin, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója Budaörsről elmondta: a Pest megyei város a kötelező szolgáltatásokon túl nagyon sokat tesz a kora gyermekkori képességfejlesztésért. A városban terápiás uszoda, speciális tornaterem és zeneszoba segíti a fejlődési rendellenességgel született gyermekeket, hogy legyőzzék hátrányukat.

A gyermekbántalmazás megelőzésében jó gyakorlat, hogy civil partnerek segítségével dolgoznak, és a prevenciós munkacsoportban is együttműködnek az önkormányzat, a szociális és gyerekjóléti központ munkatársai, valamint a katolikus karitász szenvedélybetegeket segítő szervezete és a rendőrség - ismertette Tausz Katalin.
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke Zalaegerszegről szólva kiemelte, hogy a városnak van főállású ifjúsági referense, a diákönkormányzat pedig "önálló költségvetési sorral rendelkezik".
Hozzátette: a fiatalok élnek is lehetőségeikkel, így öt éve megrendezik a városi gyereknapokat, amelynek keretében egy napra átveszi a város vezetését az ifjúság. Emellett van kamaszjátszótér, tehetségválasztó nap, az újszülöttek érkezését pedig anyagilag is támogatja az önkormányzat - mondta.
Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa Orosházát méltatva kiemelte: a Békés megyei település az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett, hogy gyermekbaráttá váljon. Az önkormányzat szoros kapcsolatban van az ifjúság képviselőivel, és minden támogatást megad a gyermek- és ifjúsági önkormányzat tevékenységéhez.
Kitért arra: a város fontos célja, hogy minél korábban megtanítsák a gyermekeknek, milyen jogok illetik meg őket, illetve milyen kötelezettségeik vannak. A fiatalabbak ezért játékos formában, az idősebbek vitaesteken, az iskolai munkába bekapcsolódó szakemberek segítségével mélyítik el az alapvető jogaikról és kötelességeikről szóló tudásukat.
Az UNICEF pályázatára olyan önkormányzatok jelentkezhettek, ahol a gyermekek jogait kiemelten kezelik.
Az UNICEF 1996-ban indította el a gyermekbarát városok programját, a kezdeményezéshez Magyarország 2015-ben csatlakozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Október 23. - Orbán Viktor: nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Változékony, szeles idő lesz a hosszú hétvégén, többször eshet az eső
2025. Október 24. 08:36, péntek | Belföld
Október 23. - Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt
2025. Október 23. 08:41, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
