Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2017. Március 22. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: mti

Kedvelik a németek a magyar borokat

Kedvelik a németek a magyar borokat

Kedvelik a németek a magyar borokat, Németország jelentős felvevőpiacot jelent a magyarországi bortermelők számára Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint

- közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden. Czerván György a március 19-21. között Düsseldorfban megrendezett Prowein szakkiállítás magyar borestjén ismertette, hogy az évi 2,5-3 millió hektoliternyi magyarországi bortermés 37 földrajzi árujelzővel kerül forgalomba.

Az FM közleménye szerint a magyar borokról és a magyar kiállítók színvonalas részvételéről a világ legnagyobb borászati és égetett szesz szakkiállításának projektigazgatója is elismerően szólt.

A minisztérium ismertette, hogy az államtitkár az értékesítési lehetőségekről is tárgyalt Düsseldorfban, ennek eredményeképp az egyik legnagyobb helyi üzletlánc még az idén növelheti a magyar borok forgalmazását.

Czerván György a Gelsenheimi Borászati Egyetem docensével is egyeztetett arról, hogy - a tavalyi sikeres borkóstoló után - idén is bemutatkozhassanak a magyar termékek az intézményben. Az egyetemi rendezvényt az FM is támogatja - olvasható a közleményben.

A düsseldorfi Prowein szakkiállításon az idén több mint 6300 kiállító vesz részt 60 országból, köztük 400 égetett szesz specialitással. A kiállításon idén 20 magyar borászat vesz részt a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. közösségi standján.

Címkék: bor, magyar, német

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.

2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.