Hírek
2022. Október 25. 09:14, kedd |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Két évig élt együtt halott apjával
Két évig élt együtt halott édesapjával és vette fel a nyugdíját egy mosonmagyaróvári férfi, aki ellen a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.
A vádirat szerint az 53 éves férfi Mosonmagyaróváron, egy családi házban élt együtt beteg édesapjával. A vádlott édesanyja és testvére már korábban meghalt, így a házban ketten laktak. A férfi munkanélküli volt, jövedelemmel nem rendelkezett, egyetlen bevételük az idős édesapa nyugdíja volt.
Az apa 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Mikor a vádlott ezt észlelte, az elhunytat levetkőztette, ágyba fektette, majd betakarta, a hatóságokat azonban nem értesítette a halálesetről.
Ezután a férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját, a két év alatt közel 5 millió forintot.
A férfit – más ügy miatt – 2022 februárjában keresték fel a rendőrök, ekkor egyből jelezte, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak a vádlottól.
A férfi ellen költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták. Ezenkívül indítványozták még a lefoglalt 1,7 millió forint Magyar Államkincstárnak való visszafizetését, és azt, hogy bíróság több mint 3,2 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
