Hírek
2021. Augusztus 08. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - fotó:MTI/Varga György
Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átuszáson

Közel hétezren vettek részt szombaton a 39. Lidl Balaton-átúszáson.
A rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották.
A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.
A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegő hőmérséklete. A kora délutánra jelzett változékony időjárás miatt az eredetileg tervezett időnél korábban - még fél nyolc előtt - elindították a klasszikus átúszás résztvevőit, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók. A 13 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízből.
Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel.
Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba.
Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette, valamint a Magyar Honvédségtől - amely évek óta együttműködő partnere a rendezvénynek - az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon.
A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők egy héttel elhalasztották.
A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.