Hírek
2023. Április 13. 08:23, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Lengyelország szeretne az európai biztonság alappillérévé válni

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő háromnapos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba kedden, ahol többek közt Kamala Harris amerikai alelnökkel tárgyalt.
A két politikus közös sajtótájékoztatón is beszámolt a megbeszélésről, melyen szóba került a két ország partnersége, Kína, illetve az orosz-ukrán háború.
Morawiecki lengyel újságíróknak azt mondta, hogy „Varsó és Washington hasonlóan értékeli a fő globális fenyegetéseket, melyek nemcsak az ukrajnai orosz agresszióval, hanem Kína fejlődésével is összefüggenek.” Az MTI beszámolója szerint a kormányfő arról is beszélt, hogy az USA elismeréssel fogadta a sokrétű stratégiai partnerségre tett lengyel javaslatot, és hozzátette, hogy Varsó híve a minél szélesebb transzatlanti szövetségnek, és hogy ez szerinte egész Európa számára fontos.
Morawiecki elmondta, hogy
szeretné, ha az Európai Tanács értekezletén megvitatnák az Oroszországnak szánt kínai fegyverszállítmányokra adandó közös transzatlanti válasz tervét,
illetve közölte, hogy a tárgyalások során Harris az amerikai fegyveres erők állandó lengyelországi jelenlétének megerősítését is említette.
Harris és Morawiecki közös sajtótájékoztatóján utóbbi kijelentette, hogy a Nyugatnak egységesnek kell maradnia és meg kell védenie Ukrajnát, ellenkező esetben egy globális konfliktus kockázatával kell számolnia. Közölte, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem áll meg Ukrajnában.
Hozzátette: szerinte a „régi” Európa vereséget szenvedett, amikor bízott abban, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni, de van egy „új Európa, mely emlékszik arra, hogy mit jelent az orosz kommunizmus”, és leszögezte, hogy szerinte Lengyelország ennek az „új Európának a vezetője", és szeretne mielőbb az európai biztonság alappillérévé válni.
Kamala Harris a sajtókonferencián „értékes szövetségesnek, partnernek és barátnak" titulálta Lengyelországot, és leszögezte, hogy az Egyesült Államokkal tartós, demokratikus értékeken alapuló kapcsolat fűzi össze őket.
A Fehér Ház közleménye szerint Harris és Morawiecki egyebek között „szoros transzatlanti együttműködésről tárgyalt a Kína által képviselt kihívások fényében", illetve az Oroszországgal és Belarusszal szembeni további szankciókról is egyeztetett. A lengyel kormányfői hivatal szerdai közlése szerint napirenden szerepeltek a fegyverszállítási szerződések és a kétoldalú energetikai együttműködés is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.