Hírek
2012. Január 23. 15:40, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Levették a férfi arcát, karjait és lábát
A világ első hármas végtagátültetését hajtották végre Törökországban: egy 34 éves férfi két karját és egyik lábát pótolták.
A Földközi-tenger partján fekvő Antalya város Akdeniz egyetemi kórházában ugyanannak a donornak, egy 19 éves férfinek az arcát ültették át egy másik páciensre. Ez volt az első törökországi arcátültetés.
A két szombati műtét után Israfil Kurtcephe, az egyetemi kórház rektora elmondta, hogy első ízben végezték két kar és egy láb átültetését ugyanazon páciens esetében.
Mindkét pácienst az intenzív osztályon ápolják, és „jól vannak”. „Tíz-tizenöt napos válságos időszak előtt állunk mindkét műtét esetében, de ha túl leszünk ezen az időszakon, történelmet fogunk írni” – hangoztatta Ömer Özkan, a műtéteket végző 25 fős orvos csoport vezetője.
A teljes arcátültetés mintegy kilenc, a végtagátültetés pedig tizenkét órát tartott.
Az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint a 34 éves Atilla Kavdir tizenegy éves korában veszítette el a végtagjait, amikor galambokat kergetve egy vasrúddal hozzáért egy vezetékhez, és áramütést szenvedett. A másik páciens, egy kamasz arca még csecsemőkorában égett meg, amikor kigyulladt a házuk.
A világ első kettős karátültetését Németországban végezték el 2008-ban, míg az első kettős lábátültetési műtétet Spanyolországban hajtották végre 2011 júliusában.
Eddig tucatnyi arcátültetést hajtottak végre világszerte. Az elsőt 2005 novemberében, a páciens egy francia nő volt, akinek az arcát megmarta egy kutya.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
