Hírek
2019. Április 22. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Májusban rendezik a Kávéházak éjszakáját

Harminc helyszín és mintegy száz kulturális program várja a kávéházi kultúra kedvelőit május 17-én Budapesten, az idei Kávéházak éjszakája programjain.
Budapest Főváros Önkormányzata tavaly hirdette meg először a Kávéházak éjszakája elnevezésű sorozatot, hogy felelevenítse és népszerűsítse a mára kissé feledésbe merült, de a 19. században markánsan jelenlévő budapesti kávéházi hagyományokat - olvasható a szervezők közleményében.
A tavaly mintegy 4000 érdeklődőt vonzó programon idén a zenei, a színházi és az irodalmi események mellett a kávéházak történetéről és magáról a kávéról is sok érdekességet hallhat majd a közönség. Az előadásokon részletek hangzanak el például Gyarmati Fanni naplójából, Mészöly Miklós és Polcz Alain, valamint Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből, de lesz Ady100 est, a Sebő együttes pedig Igaz Hang című estjét mutatja be.
A zenei programokon fellép mások mellett Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor Trió és Elza Valle is, valamint a Budapest Music Centerrel kötött együttműködés keretében több mint tíz helyszínen dzsesszfellépők is lesznek.
Számos helyszínen baristaoktatók és kávéházi szakemberek vezetik be a kávékultúra rejtelmeibe az érdeklődőket, akik részt vehetnek kávékóstoló programokon is. Több kávéházi és várostörténeti séta is indul, amely különböző útvonalakon és tematika szerint mutatja be a helyszíneket és azok környékét.
A tradicionális Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark és a Hadik Kávéház vagy a Cafe Zsivágó mellett kortárs jellegű kávézók is részt vesznek a programban, például a Kelet Kávézó, a La Nube café, a Café Smúz és a Café Frei, valamint idén csatlakozott a programhoz az Opus Jazz Klub, a Parisi Café, az Elyseé Bistro & Kávéház, a Tranzit Art Café, a Madal Café és az IF Jazz Café is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasoknak
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait