Hírek
2024. Június 16. 10:25, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Megérdemelt és egyértelmű svájci sikerről írnak a német napilapok
A német napilapok megérdemeltnek és egyértelműnek nevezték azt a 3-1-es győzelmet, amelyet a svájci labdarúgó-válogatott aratott szombaton Kölnben a magyarok felett a németországi Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában.
A Bild a mérkőzésról szóló összefoglalójában kiemelte, hogy a svájci együttessel kapcsolatban a döcögős selejtező nyomán sok kérdés vetődött fel, és ezek csak gyarapodtak, amikor kiderült, milyen összeállításban lép pályára a csapat a magyarok elleni Eb-meccsen.
"Az első félidőben egyértelműen Svájc volt a jobb a védekezésben különösen gyengén teljesítő Magyarországgal szemben, így a kétgólos előny a szünetben több mint megérdemelt volt" - fogalmazott cikkében a lap, majd hozzátette, a térfélcsere után valamelyest feljavult a magyarok játéka, de Murat Yakin svájci szövetségi kapitány a hajrára pályára küldte Breel Embolót, aki megszerezte a biztos győzelmet érő gólt a svájciaknak.
A Die Welt arról írt, hogy az első félidőben sokkal jobban és nagy fölényben futballozó Svájcnak a második játékrészben "szerencsére is szüksége volt" a sikerhez. Az újság megérdemeltnek nevezte a svájciak győzelmét, a magyar válogatottról pedig azt írta, "csalódást keltő" volt a játéka. A lap idézte Granit Xhakát, Svájc csapatkapitányát, aki a meccs után úgy fogalmazott, "brutálisan fontos volt" győzelemmel rajtolniuk az Eb-n.
A Die Zeit a találkozóról írt összefoglalójában egyértelműnek titulálta a svájciak sikerét, kiemelve, hogy Murat Yakin tanítványai magabiztosan kezdték az összecsapást és az első pillanattól kezdve fölényben futballoztak.
A Süddeutsche Zeitung szerint kiderült, hogy melyik csapat lesz a házigazda Németország legerősebb ellenfele a csoportban. A lap úgy fogalmazott, Svájc "váratlanul fölényes" győzelmet aratott Magyarország felett, ebben pedig kulcsszerepe volt Murat Yakin szövetségi kapitány meglepő húzásainak a kezdőcsapat összeállításában, valamint a cseréknél. A cikkben kiemelték Michel Aebischer kulcsszerepét, a támadó ugyanis góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung "Svájc senki elől nem futamodik meg" címmel közölt terjedelmes beszámolót a meccsről, és arról írt, hogy a magyarok elleni találkozón mutatott stabil teljesítmény nyomán a svájciak nagy valószínűséggel ott lesznek a nyolcaddöntőben. Az újság "imponálónak" nevezte Svájc győzelmét, és hangsúlyozta, Kwadwo Duah, valamint a hosszú sérülése után visszatérő Embolo megtalálta a góllövő cipőt, és még azokat is meglepte teljesítményével, akik jól ismerik a csapatot.
Az A csoportot az első forduló után a németek vezetik a hozzájuk hasonlóan hárompontos, de rosszabb gólkülönbséggel rendelkező svájciak előtt, Magyarország a harmadik, Skócia pedig a negyedik. A szerdai második körben a Marco Rossi szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott Stuttgartban a németekkel csap össze, míg Svájc Skóciával játszik Kölnben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 07:00, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Mogyoródon.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
