Hírek
2021. Augusztus 31. 12:08, kedd |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a fiatal nő

A rendőrök befejezték az eljárást a dejtári nő ellen.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 21 éves nővel szemben, aki 2021. június 19-én 11 óra 40 perc körül a hugyagi autóbuszmegállóból személykocsival hirtelen balra kanyarodott, miközben az úttesten keresztbe fordult, és nem biztosított elsőbbséget az Őrhalom irányából érkező, Szécsény felé egyenesen közlekedő kocsi részére. A vétlen sofőr az ütközés elkerülése érdekében balra kormányozta a járművet, majd az árokba sodródott. A férfi a baleset következtében megsérült – közölte a rendőrség.
A 21 éves nő észlelte, hogy a férfi a kocsival az árokba hajtott, azonban a helyszínről úgy ment tovább, hogy nem győződött meg arról, megsérült-e valaki, vagy segítségnyújtásra szorul-e.
A rendőrök a nőt segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.
A nő ellen – mivel a buszöböl-várakozóhelyről úgy indult el, hogy nem biztosított elsőbbséget az úttesten közlekedő járművek részére, továbbá forgalomból kivont járművel közlekedett, ezzel megszegte a KRESZ rendelkezéseit és szabálysértést követett el – a hatóság külön szabálysértési eljárást kezdeményezett.
Az ügyben a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.