Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2016. Június 06. 10:55, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Tizenkét évesen rabló fiú ellen emeltek vádat

Tizenkét évesen rabló fiú ellen emeltek vádat

Tizenkét éves korában több embert kirabolt egy budapesti fiú, vádat emeltek ellene - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint 2014 augusztusában az akkor 12 éves vádlott egy szintén fiatalkorú, 13 éves társával megtámadott egy férfit a XX. kerületben, el akarták venni a táskáját. Ez nem sikerült, majd amikor a férfi segítségért kiabált, elmenekültek.

A fiú ugyanabban az évben, szeptemberben majd decemberben két kiskorútól rabolta el a telefonját, tavaly júniusban pedig két társával szintén egy telefont rabolt, úgy, hogy társai bántalmazták a sértettet. A fiatalkorú vádlottat két társával együtt az utóbbi esetet követően elfogták a rendőrök.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség négyrendbeli rablás bűntettével vádolja a fiút. Mivel a vádlott az elkövetéskor a tizennegyedik életévét még nem töltötte be, vele szemben csak intézkedés alkalmazható. Ennek megfelelően az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.

Címkék: bűnöző, fiatal, rabló

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld

Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is

Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is

2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót

2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld

Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át