Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2011. December 24. 07:24, szombat | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Tízezrek gyűltek össze a téren

Tízezrek gyűltek össze a téren

Több tízezren tüntettek pénteken Kairóban, az ellenzéki megmozdulások szimbólumává vált Tahrír téren.

A résztvevők a tiltakozók elleni erőszakos hatósági fellépéseket s ezen belül is a nőkkel szembeni bánásmódot bírálták, valamint követelték, hogy azonnal vessenek véget Egyiptom katonai kormányzásának.

Ezzel egy időben a város egy másik pontján több ezren tüntettek a katonai vezetés mellett, olyan jelszavakat kiabálva, hogy „a nép és a hadsereg együtt van”.

„Az Egyiptomot irányító katonai tanács a korábbi rendszer meghosszabbítása, ugyanaz a mentalitása, ugyanolyan módszerekhez folyamodik” – mondta egy ellenzéki tüntető. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök februári bukása óta katonai tanács áll az ország élén, s bár az elmúlt hetekben megkezdődött a parlamenti választások hónapokig tartó folyamata, a bírálók szerint a hatalom átadása nagyon lassan halad.

Egy héttel ezelőtt összecsapások robbantak ki Kairóban az ellenzéki tüntetők és a biztonsági erők között. Ezek egészen keddig tartottak, és 17 halálos áldozatot követeltek. A közvéleményt különösen felháborították azok a képek, amelyeken a rendfenntartók nőket ütlegeltek, illetve a földön vonszoltak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld

Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet

Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.

2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld

Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker

Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.

2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld

Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.