Hírek
2017. Június 26. 12:51, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Több mint 10 férfit is megölhetett a fekete özvegy – vagyonukat elköltötte
Akár több mint 10 férfit is megölhetett a vagyonáért a \"kiotói fekete özvegy\", egy 70 éves japán nő, akinek pere hatalmas érdeklődés mellett kezdődött meg hétfőn az egykori fővárosban.
Kakehi Csiszakót formálisan négy férj, élettárs, illetve udvarló meggyilkolásával vádolják, de a nyomozók szerint több mint 10 olyan férfi halt meg, aki "romantikus" kapcsolatba került vele. A nő ciánnal mérgezte meg partnereit, akiktől összesen 1 milliárd jent (2,5 milliárd forintot) örökölt.
A gyilkosságok útján szerzett hatalmas vagyon ellenére az asszony szegény maradt, mert a pénzt javát eltőzsdézte.
A fekete özvegy legelső férje 54 évesen bekövetkezett halála és szövetnyomó cégének ezt követő csődje után kezdett gazdag, legalább évi 10 millió jen (25 millió forint) jövedelmű férfiakat keresni egy házasságközvetítő ügynökségen keresztül.
Kakehit négy legutóbbi áldozata - 71 és 79 év közötti férfiak - 2007 és 2013 között történt megmérgezésével vádolják, utolsó férje mindössze egy hónappal a házasságkötés után halt meg.
A 2014 novemberében letartóztatott asszony a nyomozás során elismerte a négy gyilkosságot, de vallomását az ügyvédek mára visszavonták védencük állítólagos demenciájára hivatkozva.
A nagy érdeklődés övezte bírósági tárgyalás várhatóan novemberig tart, és ez lesz a második leghosszabb per egy olyan japán bíróság előtt, amelyben három hivatásos bírón kívül hat véletlenszerűen kiválasztott laikus "bíró" is részt vesz.
Az első tárgyalási napon 600-an álltak sorba belépőjegyért a tárgyalóterembe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Külföld
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
