Hírek
2016. Április 21. 06:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti:
Több mint 500 év börtönt kapott egy pedofíliával vádolt tanár Törökországban
508 év 3 hónap börtönre ítélte szerdán a dél-törökországi Karaman város büntetőbírósága azt a tanárt, aki szexuálisan zaklatott 10 kiskorú fiút.
A perben már az első tárgyalási napon döntés született. Az 54 éves Muharrem Büyüktürköt emellett szabadságkorlátozás, szándékos bántalmazás, valamint obszcén felvételek bemutatása vétkében is bűnösnek találták.
A vádlott felszólalásában homoszexuálisnak vallotta magát. Előbb azt mondta, hogy nem zaklatott senkit, később mégis úgy fogalmazott, hogy "a gyerekek azért ültek az ölébe, mert szerették".
Az eset széleskörű felháborodást váltott ki a török társadalomban, mivel a bántalmazásokra olyan bentlakásos otthonokban került sor, amelyeket két kormányközeli alapítvány működtet.
Sema Ramazanoglu, az ország családügyi minisztere korábban egyedülálló eseménynek minősítette a történteket és azzal gyanúsította meg a többi parlamenti erőt, hogy a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) lejáratására használják fel az ügyet.
Lale Karabiyik, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) alelnöke szerdán azt nyilatkozta: a dolog itt még nem ért véget, a többi felelősre is fényt kell deríteni.
Karamanban a nap folyamán rendkívüli biztonsági óvintézkedések voltak érvényben, amelynek keretében összesen 925 rendőrt teljesített szolgálatot. A hatóságok a település bejáratainál ellenőrző pontokat alakítottak ki, ahol minden egyes járművet és személyt átvizsgáltak. A bíróság épülete előtt négy páncélozott vízágyút állomásoztattak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:55, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Amerikai és orosz kormányzati illetékesek egyeztetnek szombaton az ukrajnai rendezésről
Az ukrajnai háború lezárásáról is tárgyal a Trump-adminisztráció illetékeseivel szombaton az Egyesült Államokban Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különleges megbízottja.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
