Hírek
2016. Szeptember 05. 10:30, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi sírját

Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi Miklós szigetvári védő sírját - közölte Katona Csaba történész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Azt mondta, a hadvezér végső nyughelyéről nem születtek pontos feljegyzések. Elképzelhető, hogy tömegsírba került, de ha nem, akkor is jelöletlenbe - emelte ki.
Katona Csaba I. Szulejmánról is beszélt. Közlése szerint a Szigetvár ostroma alatt elhunyt török szultánt először Magyarországon temették el, később azonban preparált holttestét Isztambulba vitték. Így fordulhatott elő, hogy két sírhelye is volt - jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy Szulejmán megítélését kétfelé kell választani: kiemelkedő államférfi volt, a magyar történelemben ugyanakkor negatív szerepet játszott, mert hódítóként érkezett.
Pécsett négynapos nemzetközi emlékkonferenciát tartanak hétfőtől Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulóján. Ennek során több irányból közelítik meg Szulejmán életművét, és megvizsgálják, milyen helyet foglal el a szultán a különböző nemzetek történelmi emlékezetében - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.