Hírek
2017. Augusztus 31. 12:52, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Vannak érdeklődők a válságban lévő olasz légitársaság iránt

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni.
Az Il Messaggero című római napilap úgy tudja, hogy hat társaság a fő üzletágra, a repülésre pályázik, három pedig a csomagkezelést akarja megszerezni.
A jelentkezők között van a Lufthansa, a Ryanair és az Easyjet, de az amerikai Cerberus Capital és a Greybull Capital befektetési alap is érdeklődik a repülési üzletág iránt - írja az olasz lap.
Az Alitalia 3 milliárd euró adósságával mindössze 921 millió vagyon áll szemben.
A légitársaság egy évtizeden belül már a második alkalommal, az idén májusban került kormánybiztosok gondnoksága alá azzal a céllal, hogy vagy átszervezéssel, vagy értékesítéssel, vagy felszámolással tegyenek pontot veszteséges működésének a végére.
Az Etihad, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Alitalia 49 százalékos tulajdonosa május elején bejelentette, hogy nem fektet be több pénzt az olasz légitársaságba, miután nem sikerült megállapodni a reorganizációs tervről. A tervet, amely létszámleépítést és fizetéscsökkentést is tartalmazott, a szakszervezetek elfogadták, de a dolgozók 67 százaléka elutasította.
Az Etihad visszavonulásával az Alitalia 2 milliárd euró friss tőkétől esett el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.